Hír: Videóra vették, amint egy lángoló tűzkígyó húzott át az égen
(Kategória: Egyéb)
Küldte: Krisztián
kedd 08 augusztus 2017 - 17:39:49



Egy amatőr videós különös jelenséget örökített meg Új-Zéland felett a napokban… Amikor elkezdte a felvételt, még nem tudta, hogy mi sül ki belőle. A végeredmény még őt is megdöbbentette…

A videós 2017 július 31-én először csak két fényes foltot vett észre az égen Manurewa felett. Gondolta, hogy egy repülőgép lehet, amelynek kondenzcsíkjairól visszaverődik a lemenő nap fénye. A látvány lenyűgözőnek ígérkezett, így elkezdte rögzíteni a jelenetet…

Amikor a repülő objektum többször is megállt a levegőben, hogy irányt változtasson, és pár perc múltán egy tűzkígyó borította be az eget, már nem volt biztos a dolgában.

Mindenesetre a kamerát nem tette le, amíg a fénylő tárgy el nem tűnt. A videót megosztotta a közösségi oldalán, ahol parázs vita kerekedett arról, hogy mi lehetett. A legtöbben a videós álláspontján vannak, miszerint aligha lehetett repülőgép, mert az nem áll meg a levegőben menet közben. Ráadásul ennyire kacifántos kondenzcsíkot is ritkán húznak maguk után.



Voltak aki szerint inkább egy UFO lehetett, amely talán megsérült, ezért hagyott maga után lángoló nyomot… Bármi is volt, a felvétel tényleg látványosra sikeredett!

forrás:napiufo.hu



Ezen hír származási helye: Secret World Investigation
( http://secretworld.hu/news.php?extend.127 )


Oldal létrehozási idő: 0.0462 másodperc, 0.0122 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 15. Memória használat: 695,784b